: 2016.05.21. Tinnye emlékmű avatás |
2016.05.21. Tinnye emlékmű avatás
peti 2016.05.22. 10:32
Dr. Bak Ferenc, Tinnye Község polgármestere 2014. február 8-án elhunyt. A rendszerváltást követő első szabad választás óta – öt cikluson át – volt a falu első embere, nevéhez fűződik Tinnye önálló településsé válása.
“Polgármestersége 23 éve alatt a község oly módon fejlődött, hogy meg tudta őrizni falusias jellegét, mégis megkönnyítette az itt élő és ide települő emberek életét. Hitte, hogy a falu érdekében érdemes munkálkodni. Tette ezt emberséggel és csöndes szerénységgel” – áll a község honlapjának rövid nekrológjában.
Bak Ferenc 51 évet élt.
2016.05.21-én Tinnye Önkormányzata civilek összefogásával emléktáblát avatott tiszteletére. Az esemény biztosításán Egyesületünk három fővel részt vett.
|