: 2018.06.03. Új járőrautót kapott a 15 éves polgárőrség |
2018.06.03. Új járőrautót kapott a 15 éves polgárőrség
alf 2018.06.05. 08:01
Vasárnap délután a Pilisjászfalui Polgárőrség megalakulásának 15. évfordulóját ünnepelte. A rendezvényen beszédet mondott Háromszéki Attila az egyesület elnöke, aki felidézte hogyan indult el a polgárőrség és hová fejlődött az elmúlt 15 évben. Köszönetet mondott az aktív tagoknak, a pártoló tagoknak, a támogatóknak és mindenki másnak is, aki bármivel is hozzájárult az egyesület sikereihez. Ezután Bányai József Pilisjászfalu polgármestere méltatta a polgárőrséget, elmondta, hogy 15 évvel ezelőtt 50-60 bűncselekmény történt éves szinten, ami mára a tizedére csökkent, így Pilisjászfalu Pest megye egyik legbiztonságosabb települése lett. Azt is elmondta, hogy biztonság nélkül nincs semmi, ezért az önkormányzat nagyon fontosnak tartja a közbiztonság fenntartását, amiben legfontosabb partnere a polgárőrség, akire a nap 24 órájában lehet számítani. Majd Dr. Bilisics Péter a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke mondott néhány szót a polgárőr mozgalomról, majd megyei elismeréseket adott át. A polgárőr mozgalomban végzett áldozatkész, önzetlen munkájáért elismerésben részesítette Sáfrány Edinát, Juhász Attilát, Horváth Zsoltot, Gönczi Dánielt és Gönczi Pétert. Háromszéki Attilát pedig felterjesztette az OPSZ legmagasabb kitüntetésére, a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatára, amit az Országos Polgárőr napon vehet majd át.
A beszédeket követően Bányai József polgármester és Rakóczki Zsolt alpolgármester átadta a vadonatúj Suzuki Vitara járőrautót, amivel ezen túl a polgárőrök a 21.század követelményeinek megfelelve tudják ellátni feladataikat. Ezután az egyesület köszönetét fejezte ki a 15 éves folyamatos támogatásért a Sam-Plast Kft.-nek, akinek vezetője Tóth Géza egy dísz plakettet vehetett át. Szintén dísz plakettet vehetett át Kékesi Attila, akinek az egyesület a polgárőrség örökös tagja címet szavazta meg előző közgyűlésén. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csenger Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úr, aki gratulált az új járőrautóhoz illetve az elmúlt 15 év sikereihez. A estét egy vacsora és az ünnepi torta felvágása zárta.
|